Eurochild konferencián jártak a Gyermekjogi Követek

"Egy jobb Európát építeni a gyerekekkel: Beszállás!” - ezt a címet kapta a Eurochild kétévente megrendezett legnagyobb eseménye, ahol gyerekek és felnőttek egyenrangú félként dolgoztak azért, hogy a politikusok többet és jobban figyeljenek a gyerekek véleményére. Az alapítványt a Gyermekjogi követ program kollégái és öt Gyermekjogi Követ képviselte.
gyermekjogi követek az eurochild konferencián

Hintalovon

2018.11.09.

“Egy jobb Európát építeni a gyerekekkel: Beszállás!” – ezt a címet kapta a Eurochild kétévente megrendezett legnagyobb eseménye, ahol gyerekek és felnőttek egyenrangú félként dolgoztak azért, hogy a politikusok többet és jobban figyeljenek a gyerekek véleményére. 

konferencián szakértők, civil és emberjogi szervezetek dolgozói, döntéshozók és állami tisztségviselők, diákképviseleti szervek képviselői, diák önkéntesek és fiatal aktivisták vettek részt. Az alapítványt a Gyermekjogi követ program kollégái és öt Gyermekjogi Követ képviselte.  

„A konferencián olyan fiatalokkal és szakemberekkel találkozhattunk, akik hozzánk hasonlóan együtt dolgoznak gyerekekkel a gyerekjogok érvényesüléséért. Ez különleges lehetőség volt arra, hogy tanuljunk egymás sikereiből és kihívásaiból, és nemzetközi környezetben is bemutathassuk a munkánkat. Így ismertük meg például, hogy működik Opatija gyerekbarát város gyerekképviselete, a Skót Ifjúsági Parlament, milyen eszközök állnak rendelkezésre a gyerekek részvételi jogának vizsgálatára egy államban, hogyan dolgoznak a Young Journalist Project fiatal gyerekjogi tudósítói, vagy hogyan tudják hatékonyan használni az online teret a gyerekek saját kampányaikban. Mindezt egy olyan konferencián, ahol a gyerekek végre nem csak díszletként, hanem szervezőként, lebonyolítóként és teljes jogú partnerként vettek részt – mondta el legfontosabb élményeit Lányi Orsi, a Gyermekjogi Követ Program koordinátora. 

Mi történt a konferencián

A program során kollégáink két helyi civil szervezethez is ellátogattak. A tanulmányi látogatáson megismerték, hogy a házigazda Society ‘Our Children” Opatija szervezet hogyan támogatja a gyerekeket a városi diákképviseletben való részvételben és tesz a gyermekjogok megismertetéséért, és hogyan vonja be a fiatalokat a drogprevencióba a Terra Association. 

A konferencia megnyitóján beszédet mondott Laurentien holland hercegnő, Kolinda Grabar-Kitarović horvát köztársasági elnök és Marie-Louise Coleiro-Preca máltai köztársasági elnök, és a Nemzetközi Gyermekbékedíj 2017-es holland és lengyel jelöltjei, Fahima és Tymon. 

Tymon, akinek mondatai ma már a lengyel törvények része, ezt üzente a résztvevő gyerekeknek: 

„Nekem a legnagyobb kihívás az volt, hogy meggyőzzem magam, hogy van értelme lépéseket tenni és hogy elhiggyem, hogy sikerülhet. Hatással vagy másokra, számít, amit teszel!”

Laurentien holland hercegnő megindító beszédében pedig kiemelte: 

„A felnőtteknek fel kell tenni maguknak a kérdést: készek vagyunk megosztani a hatalmat? A játékszabályoknak meg kell változni, és a gyerekeknek is beleszólásuk van abba, hogyan.”

A gyermekjogi követek részletesebb videóösszefoglalóval is készülnek, mely hamarosan elérhető lesz a honlapunkon és saját Instagram oldalukon. A konferencia hivatalos képei itt érhetők el.

A konferenciára való utunkat a Mazda Hungária Kft. támogatta. 

Mi a Eurochild?

A Eurochild egy 171 tagszervezetet tömörítő európai ernyőszervezet, ami a gyerekek jogaiért és jóllétéért dolgozik. Nemzetközi szinteken képviselik a gyermekjogokat a politikai döntéshozatalban, lobbiznak, nemzetközi kutatásokat és kampányokat folytatnak, szakmai támogatást nyújtanak. Céljuk, hogy elősegítsék a jó gyakorlatok és tapasztalatok megosztását Európában. A szervezet különös hangsúlyt helyez arra, hogy támogassa a gyerekek részvételét az őket érintő kérdésekben, és hogy elősegítse, hogy a gyerekek véleményét figyelembe vegyék a kormányzati döntéshozatalban.

Galéria

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szülői kommunikáció váláskor – 5 lehetőség a nézeteltérések békés lezárására

A válás nem a gyerek döntése, de érinti őt, ezért fontos, mit tudunk tenni szülőként azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön.

60 léleksimogató mondat – Plakát

Megerősítő, pozitív mondatok a mindennapi gyerekneveléshez: 60 jó mondat, amit neked is ismerned kell! Töltsd le plakátunkat!

Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Cikkajánló

×
×

Cart